xoxo ~T
Kezdetek
"A halál sohasem fáj,csak a halál előtti percek,pillanatok fájdalmasak!"
*Amanda*
-Apa! Hol van anya?-mosolyogtam a pult mögött lévő férfire.
-Nem tudom hercegnőm! De mindjárt haza ér!-mondta és tovább készítette a miniszendvicseket.
-Adam! Adam!-futottam fel az emeletre.
-Igen?-nézett rám amikor benyitottam a szobába.
-Anya mindjárt itthon van! Gyere segíteni apának a szendvicseknél!-mosolyogtam és visszamentem a konyhába. Az én feladatom volt a szalámi, Adamé pedig a tojás és az uborkaszeletek rá tétele a kenyérre. Mikor nem figyelt senki gyorsan megettem egy szalámit.
-Amanda!-buktam le Adam előtt.
-De olyan finom!-válaszoltam.
-Oké!-mondta és ő is megevett egy szeletet.
-Gyerekek...! Hagyjatok a kenyérre is!-mondta apa.
-Oké!-mondtuk egyszerre. Végeztünk a szendvicsekkel és elmentünk tv-t nézni vagyis Spongebob-ot a kedvenc mesémet. 11:30 van..anya sehol..Apát hívta valaki és szokás szerint itt hagyott minket mert, hogy ez biztos a főnöke...10 perc után könnyes szemekkel jött vissza.
-Apa mi a baj?-néztünk rá.
-Öltözzetek!-utasított minket és ő is vette a kabátját.
-Apa...hova megyünk?-kérdeztem amikor bezárta az ajtót. Nem mondott semmit csak betett minket a kocsiba, bekötött mind kettőnket, beült, beindította az autót és elindultunk. Nem szólt semmit még csak ránk se nézett. A könnyek csak folytak a szeméből és tekintete rideg volt. Mire észbe kaptam a kocsi már meg is állt a KÓRHÁZNÁL??
-Apa, miért jöttünk ide?-kérdeztem amikor kinyitotta az ajtót és kicsatolt minket. Még mindig nem mondott semmit. Megfogta a kezünket, bezárta az autót és sebes léptekkel vitt minket a bejárathoz. Bementünk, apa oda ment a pulthoz és kérdezett valamit. Addig mi Adammel ott vártunk a terem székeinél. Adam megfogta a kezem mintha vigasztalni akart volna. Apa vissza jött hozzánk és felmentünk a harmadik emeletre. Igaz még nem tudok olyan jól olvasni de pár betűt már felismerek, mert anya megtanította. Megláttam az üvegajtó tetején egy feliratot. INTENZÍV. Az mit jelent? Mintha apáék már említettek volna valami ilyesmit amikor a dédi meghalt de akkor még kisebb voltam. Ki lehet az intenzíven? Megtorpantam. Nem tudtam mozdulni. Valami nagyon rossz dolgot éreztem...
-Gyere hercegnőm!-fogta meg apa a kezem és hagytam, hogy vezessen tovább. Egy hosszú, hófehér, ijesztő folyosón mentünk végig ahol az egyik lámpa vibrált. Talán ezért is annyira ijesztő. Bementünk az egyik kórterembe, és anyát láttam meg előttem.
-Anya!!-sikítottam és odarohantam az ágyához.
-Szia hercegnőm!-mosolygott és megsimította az arcomat. Hangja más volt, beszéde lassú és akadozott is. Adam is közelebb jött és őt is végigsimította. Apa is csatlakozott.
-Anya! Ne hagyj itt minket! Kérlek!-sírtam és magamhoz öleltem. Apa, Adam és Anya is sírt.
-Kicsim..most el kell mennem egy kis időre. De ígérem vissza jövök!-adott egy puszit a homlokomra. Mind a hárman anya jéghideg kezét szorongattuk. Apa adott neki szájra puszit, mi pedig két oldalról az arcára nyomtunk egy puszit. Sápadt és véres volt.
-Mi történt?-nézett rá apa.
-Haza felé jöttem..és az egyik autós áthajtott a sávba amiben én vezettem, frontálisan össze ütköztünk..A pasas azonnal meghalt de én nem, még nem..-mondta akadozva.
-Anya ne hagyj itt minket!!-könyörögtem neki. Adam is és már ketten mondtuk sírva. Apa csak sírt, sírt és sírt. Anya magához ölelt minket.
-Vigyázz rájuk!-mondta apának és lassan becsukta a szemét.
-Anya! Anya! Anya!-sikítottam torkom szakadtából. Adam is így tett. Apa leült egy székre és tenyerébe temette fejét. Úgy zokogtam mint még soha...Nagy nehezen felállt megfogta a kezünket és kifelé vezetett minket.
-Neee!-sikoltoztam.
**
-Neee!-riadtam fel álmomból. Nagyi jött be hozzám és tudta, hogy megint a balesettel álmodtam. 14 éve csak erre az egyre tudtam koncentrálni. Apa hetente vitt szpichológushoz aki kicsit segített rajtam. Anya halála után átköltöztünk Párizsba, nagyiékhoz. Végigjártam az ovit még Floridában, itt Párizsban pedig elkezdtem az Általános iskolát. Most a Loxington nevezetű Főiskolától várom a levelet, hogy fel-e vettek. Adam is bejött és vigasztalt. Hajnali három óra volt. Kicsit megnyugodtam Adam itt maradt velem nagyi pedig vissza ment aludni. Testvéremmel nem kellett beszélgetnem, hogy tudja milyen kedvem van. Csak belenézett szemembe és rögtön tudta, hogy mire gondolok. De sötétben nem tud velem így kommunikálni. Mindig ott volt mellettem, segített, meghallgatott és megvédett mindenkitől aki belém kötött. Nagyon szeretem, ő már 3 éve a Loxington Gimibe jár és elmondása szerint sokat kell oda tanulni. Nem aggódók mivel kitűnő tanulók közé vallhatom magam de ez még mindig nem elég. Állítólag holnap küldik a levelet. Adam megfogta a kezem és nyomott az arcomra egy puszit. Befeküdt mellém, végig fogva kezem. Nagy nehezen vissza aludtam és szerencsére nem a balesettel álmodtam.
*Reggel*
Óvatosan kinyitottam pilláimat és a reggeli nap sugaraival találkoztam. Irritált egy kicsit de felkeltem. Adam még mindig aludt, nem keltem fel mert tudom, hogy utána hallgatnom kell a nyafogását. Leballagtam a lépcsőn és bementem a konyhába. Apa ült az asztalnál. Rögtön megörültem és magamhoz öleltem. Hiányzott. Hiányzott az illata, a hangja és a törődése. Adott egy puszit a homlokomra, megkérdezte, hogy mi van a sulival. Én csak ráztam a fejem, hogy semmi még nem jeleztek vissza. Bólintott és elment készülődni. Oda mentem a hűtőhöz, kinyitottam és kotorászni kezdtem benne. Végül a gabonapehely mellett döntöttem. Adam is lejött és ő is készített magának reggelit. Nagyi jött be a konyhába és egy levelet tett elém. Ránéztem de nem mondott semmit csak vissza ment a nappaliba. Az én nevem volt rajta és a Loxington Főiskolától küldték. Megfogtam egy kést és feltéptem vele a borítékot, olvasni kezdtem a sorok közt.
'Kedves Amanda Elena Parker!
Örömmel értesítjük, hogy elfogadtuk jelentkezését a Loxington Főiskolára..Az évnyitó 09.01.-én kerül sorra...!'
Hangos sikításban törtem ki és beszaladtam nagyihoz. Elmondtam neki és gratulált, apa is, Adam is és nagyapa is. Örültem neki, hogy tovább tanulhatok és még inkább annak, hogy Párizs egyik legjobb iskolájában. Felmentem a szobámba és felnéztem twitterre igaz nincsenek barátaim akikkel jóban vagyok mivel nem barátkoztam. Nem volt semmi érdekes így kimentem a kertbe. Olyan szép virágok vannak itt...és az én kedvenc helyem a fűzfa kiálló ágai. Kimentem és nagy maci kutyusom Brutusz annyira örült nekem, hogy akaratlanul is fellökött. Ijedtemben sikítottam és rá 10 másodperc múlva Adam rohant ki, hogy jól vagyok-e. Megnyugtattam, hogy igen és elmentem a kert végébe a fűzfához. A szomszéd kertben egy velem egy idős srác ült a padon ami szemben volt a 'búvóhelyemmel'. Nem volt csúnya de..nem az én esetem. Felmásztam a kiálló ágakra és elhelyezkedtem. Egész kényelmes volt. Brutusz pedig lefeküdt a fa törzséhez. Olyan mintha őrizne, szeretem ezt a kutyust. Igaz nem tud beszélni de ő a legjobb barátom, megért engem.-kicsit furán hangzik de ez így van :) -Elő vettem a naplóm és írtam bele. A szép virágokról, a srácról aki folyamatosan néz és, hogy mennyire hiányzik anya. Mikor ezekkel végeztem letettem magam mellé a naplóm és körülnéztem. A srác még mindig ott ült ahol harminc perccel ezelőtt. Brutusz a fatörzsnél fekszik én meg a fán fekszek, ülök. Valaki megragadott hátulról és lehúzott a földre. Sikítottam egyet és felnézem, hogy vajon ki a 'szívbaj hozóm'. Persze, hogy Adam volt.
-Te mi a fészkes fenét akarsz itt? A szívbajt hoztad rám!!-kiabáltam vele. De mivel nem tudtam rá haragudni ezért elnevettem a végét, ami nálam csak annyit tesz, hogy nem gondolom komolyan de attól még haragszok. Adam átölelt és vissza ment a házba. A srác már nem volt ott. Brutusz engem nézett azokkal a nagy szemeivel. Leguggoltam hozzá és meg simogattam pofikáját.
-Szia!-köszönt valaki mögülem. Brutusz tudta ki van mögöttem és mondanom sem kell majdnem rávetette magát.
-Öhm...Szia!-köszöntem vissza.
-Figyelj bocsi, hogy megijesztelek, Steven Somerhaldernek hívnak! És téged?-mosolygott rám.
-Semmi baj! Nagyon örülök, én Amanda Elena Parker vagyok!-pirultam el. Brutusz nagyon meg szerette volna kergetni Stevent, rá szóltam és nagy nehezen abbahagyta,de nem engedtem el mert féltem, hogy tényleg rávetné magát.
-Szólíts nyugodtan Stevnek!-mosolygott még mindig.
-Oké Stev, engem pedig Amynek!-mosolyogtam vissza. Még soha nem beszéltem ennyit egy sráccal, még lánnyal sem...Nagyon elvoltunk, megkérdezte, hogy mit szorongatok a kezemben. Felvilágosítottam, hogy ez egy napló. Elfeküdtünk a fűben és felhőket elemeztünk.
-Melyik suliba fogsz járni?-nézett rám.
-Hát most a Loxington Főiskolára vettek fel.-mondtam és vissza fordultam a felhők felé.
-Nem mondod? Én is oda fogok járni. Te melyik osztályba?-örült meg hirtelen.
-A 'B' osztályba, te?-néztem megint rá.
-Én is!-mosolygott és tekintetét vissza helyezte a felhőkre.
Egy csomó dolgot felfedeztünk a felhőkben volt kutyus, nyuszi, krokodil, dagi hörcsög és még sorolhatnám..Már feljött az első csillag is az égre. Félhomályban alig láttam valamit. Stevel megbeszéltük, hogy elmegyünk haza vacsizni és utána ugyan itt találkozunk. Elköszöntünk és Brutusszal elindultunk előre. Kicsit ijesztő volt mert az erdő mellett voltunk. Sikeresen eljutottam a bejárati ajtóhoz, megpróbáltam halkan benyitni a házba de nem sok sikerrel. Adam észre vett. Kérdőre vont, hogy hol voltam. Elmondtam neki mindent és kicsit hangosabbra vette a hangerejét és szépen kiosztott. Nem mondtam semmit csak elmentem csináltam magamnak szendvicset és megettem. Kerestem egy plédet, Brutusznak adtam ennivalót és hátra mentem a kert végébe. Stev már ott volt vagyis azt hiszem ő az. Leültem mellé és néztük a csillagokat. Augusztus van a hulló csillag záporok hónapja. A hold sugarai bevilágították az egész kertet, olyan gyönyörű volt...Még soha életemben nem voltam el ennyire egy idegennel. Megtudtam, hogy van egy kishúga, egy bátyja és, hogy most költöztek ide Párizsba. Történetesen ma hulló csillag zápor érkezik hajnali 2 felé és addig valahogy ébren kell maradni. Még félórát beszélgettünk a családunkról és utána már nem emlékszem semmire.
-Hahó! Ébresztő!-keltegetett Stev.
-Hány óra van?-ültem fel.
-Hajnali 2!-mosolygott.
-Fáj a hátam.-mondtam és hozzáérintettem kezemet.
-Olyan aranyosan aludtál!-közölte velem a véleményét. Erre nem akartam válaszolni. Ezt a témát hanyagoltuk, és megint beszélgettünk. Úgy tíz perc után esett le, hogy hajnali 2-kor kezdődik a hullócsillag zápor. Vissza feküdtünk a plédre és néztük a csillagos eget. Percenként kb négy-öt hullócsillag hullott el felettünk. Olyan szépek voltak. Az egyik úgy harminc másodpercig látszódott, az volt a legszebb. Igaz még nem ismerem rég Stve-et de olyan mintha a testvérem lenne. Megkért, hogy holnap menjek át hozzájuk. Szívesen elfogadtam a meghívását.
*Reggel*
Óvatosan kinyitottam pilláimat és a reggeli nap sugaraival találkoztam. Irritált egy kicsit de felkeltem. Adam még mindig aludt, nem keltem fel mert tudom, hogy utána hallgatnom kell a nyafogását. Leballagtam a lépcsőn és bementem a konyhába. Apa ült az asztalnál. Rögtön megörültem és magamhoz öleltem. Hiányzott. Hiányzott az illata, a hangja és a törődése. Adott egy puszit a homlokomra, megkérdezte, hogy mi van a sulival. Én csak ráztam a fejem, hogy semmi még nem jeleztek vissza. Bólintott és elment készülődni. Oda mentem a hűtőhöz, kinyitottam és kotorászni kezdtem benne. Végül a gabonapehely mellett döntöttem. Adam is lejött és ő is készített magának reggelit. Nagyi jött be a konyhába és egy levelet tett elém. Ránéztem de nem mondott semmit csak vissza ment a nappaliba. Az én nevem volt rajta és a Loxington Főiskolától küldték. Megfogtam egy kést és feltéptem vele a borítékot, olvasni kezdtem a sorok közt.
'Kedves Amanda Elena Parker!
Örömmel értesítjük, hogy elfogadtuk jelentkezését a Loxington Főiskolára..Az évnyitó 09.01.-én kerül sorra...!'
Hangos sikításban törtem ki és beszaladtam nagyihoz. Elmondtam neki és gratulált, apa is, Adam is és nagyapa is. Örültem neki, hogy tovább tanulhatok és még inkább annak, hogy Párizs egyik legjobb iskolájában. Felmentem a szobámba és felnéztem twitterre igaz nincsenek barátaim akikkel jóban vagyok mivel nem barátkoztam. Nem volt semmi érdekes így kimentem a kertbe. Olyan szép virágok vannak itt...és az én kedvenc helyem a fűzfa kiálló ágai. Kimentem és nagy maci kutyusom Brutusz annyira örült nekem, hogy akaratlanul is fellökött. Ijedtemben sikítottam és rá 10 másodperc múlva Adam rohant ki, hogy jól vagyok-e. Megnyugtattam, hogy igen és elmentem a kert végébe a fűzfához. A szomszéd kertben egy velem egy idős srác ült a padon ami szemben volt a 'búvóhelyemmel'. Nem volt csúnya de..nem az én esetem. Felmásztam a kiálló ágakra és elhelyezkedtem. Egész kényelmes volt. Brutusz pedig lefeküdt a fa törzséhez. Olyan mintha őrizne, szeretem ezt a kutyust. Igaz nem tud beszélni de ő a legjobb barátom, megért engem.-kicsit furán hangzik de ez így van :) -Elő vettem a naplóm és írtam bele. A szép virágokról, a srácról aki folyamatosan néz és, hogy mennyire hiányzik anya. Mikor ezekkel végeztem letettem magam mellé a naplóm és körülnéztem. A srác még mindig ott ült ahol harminc perccel ezelőtt. Brutusz a fatörzsnél fekszik én meg a fán fekszek, ülök. Valaki megragadott hátulról és lehúzott a földre. Sikítottam egyet és felnézem, hogy vajon ki a 'szívbaj hozóm'. Persze, hogy Adam volt.
-Te mi a fészkes fenét akarsz itt? A szívbajt hoztad rám!!-kiabáltam vele. De mivel nem tudtam rá haragudni ezért elnevettem a végét, ami nálam csak annyit tesz, hogy nem gondolom komolyan de attól még haragszok. Adam átölelt és vissza ment a házba. A srác már nem volt ott. Brutusz engem nézett azokkal a nagy szemeivel. Leguggoltam hozzá és meg simogattam pofikáját.
-Szia!-köszönt valaki mögülem. Brutusz tudta ki van mögöttem és mondanom sem kell majdnem rávetette magát.
-Öhm...Szia!-köszöntem vissza.
-Figyelj bocsi, hogy megijesztelek, Steven Somerhaldernek hívnak! És téged?-mosolygott rám.
-Semmi baj! Nagyon örülök, én Amanda Elena Parker vagyok!-pirultam el. Brutusz nagyon meg szerette volna kergetni Stevent, rá szóltam és nagy nehezen abbahagyta,de nem engedtem el mert féltem, hogy tényleg rávetné magát.
-Szólíts nyugodtan Stevnek!-mosolygott még mindig.
-Oké Stev, engem pedig Amynek!-mosolyogtam vissza. Még soha nem beszéltem ennyit egy sráccal, még lánnyal sem...Nagyon elvoltunk, megkérdezte, hogy mit szorongatok a kezemben. Felvilágosítottam, hogy ez egy napló. Elfeküdtünk a fűben és felhőket elemeztünk.
-Melyik suliba fogsz járni?-nézett rám.
-Hát most a Loxington Főiskolára vettek fel.-mondtam és vissza fordultam a felhők felé.
-Nem mondod? Én is oda fogok járni. Te melyik osztályba?-örült meg hirtelen.
-A 'B' osztályba, te?-néztem megint rá.
-Én is!-mosolygott és tekintetét vissza helyezte a felhőkre.
Egy csomó dolgot felfedeztünk a felhőkben volt kutyus, nyuszi, krokodil, dagi hörcsög és még sorolhatnám..Már feljött az első csillag is az égre. Félhomályban alig láttam valamit. Stevel megbeszéltük, hogy elmegyünk haza vacsizni és utána ugyan itt találkozunk. Elköszöntünk és Brutusszal elindultunk előre. Kicsit ijesztő volt mert az erdő mellett voltunk. Sikeresen eljutottam a bejárati ajtóhoz, megpróbáltam halkan benyitni a házba de nem sok sikerrel. Adam észre vett. Kérdőre vont, hogy hol voltam. Elmondtam neki mindent és kicsit hangosabbra vette a hangerejét és szépen kiosztott. Nem mondtam semmit csak elmentem csináltam magamnak szendvicset és megettem. Kerestem egy plédet, Brutusznak adtam ennivalót és hátra mentem a kert végébe. Stev már ott volt vagyis azt hiszem ő az. Leültem mellé és néztük a csillagokat. Augusztus van a hulló csillag záporok hónapja. A hold sugarai bevilágították az egész kertet, olyan gyönyörű volt...Még soha életemben nem voltam el ennyire egy idegennel. Megtudtam, hogy van egy kishúga, egy bátyja és, hogy most költöztek ide Párizsba. Történetesen ma hulló csillag zápor érkezik hajnali 2 felé és addig valahogy ébren kell maradni. Még félórát beszélgettünk a családunkról és utána már nem emlékszem semmire.
-Hahó! Ébresztő!-keltegetett Stev.
-Hány óra van?-ültem fel.
-Hajnali 2!-mosolygott.
-Fáj a hátam.-mondtam és hozzáérintettem kezemet.
-Olyan aranyosan aludtál!-közölte velem a véleményét. Erre nem akartam válaszolni. Ezt a témát hanyagoltuk, és megint beszélgettünk. Úgy tíz perc után esett le, hogy hajnali 2-kor kezdődik a hullócsillag zápor. Vissza feküdtünk a plédre és néztük a csillagos eget. Percenként kb négy-öt hullócsillag hullott el felettünk. Olyan szépek voltak. Az egyik úgy harminc másodpercig látszódott, az volt a legszebb. Igaz még nem ismerem rég Stve-et de olyan mintha a testvérem lenne. Megkért, hogy holnap menjek át hozzájuk. Szívesen elfogadtam a meghívását.
Szia! :) Nagyon tetszik ez a blogod is! Jó sztorinak ígérkezik, siess a kövivel! :D
VálaszTörlésKöszönöm!! Nem tudom mikor rakom ki a következő részt,de ígérem sietni fogok! :)
VálaszTörlés